Hiba történt a modul működésében

2015. augusztus 6., csütörtök

Kenuzás a Delaware folyón

A Turitsa magazin pályázatára



Amerikai utazásom egyik legszebb élménye volt a kenuzás. Reggel korán keltünk és több mint egy órát utaztunk. Út közben megálltunk egy útszéli szendvicsbárnál, ahol ebédet vettük magunknak. Már itt felvettük mentőmellényeinket, noha egy keveset még autóztunk a kiinduló pontig, ami – mint utóbb kiderült – épp ellenkezőleg, az érkezési pont volt. Itt a csoport kettészakadt, két külön busszal utaztunk tovább. A sofőr először megmutatta a helyet, ahol majd leadhatjuk a kajakokat, aztán elhajtottunk az indulási ponthoz. Itt rövid eligazítás következett, ahol elmondták, hogy ahol lehetőség van rá, mindig jobbra térjünk, vigyázzunk, hogy a kenunk ne boruljon fel, ne a folyó szélén haladjunk. Ekkor már mindenki túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy 100%-osan figyeljen. Bekentük magunkat napfényvédő olajjal, párt választottunk, mivel a kenuk mind két személyesek voltak és elindultunk. A kezdeti lökést megadták a kölcsönző emberei, de innen nekünk kellett átvenni az irányítást. Tudtuk, 17 km-t kell eveznünk és nagyjából az egész napunk rá fog menni. Az első kilométereken nehezünkre esett a kenut a folyó közepén tartani, valahogy a sodrás folyton kivitt a szélére, ahol meg felakadtunk a köveken. Egy idő után kezdett nevetségessé válni a helyzet, szinte több időt töltöttünk a folyóban állva, mint a kenuban. Hamar pihenőt tartottunk, mindannyian kieveztünk a folyó bal partjára, ettünk, úsztunk. Már az, aki nem rettent meg a folyó erős sodrásától. A folyó vize hihetetlenül tiszta volt. Bementem, amíg már a nyakamig ért a víz és még mindig tisztán kivehető volt a folyó alja. A pihenő után már könnyebb volt a kenut a folyó közepén tartani. Azonnal felébredt bennünk a versenyszellem. Egyre gyorsabban hajtottuk a kenut, hogy már fél órával a pihenő után holtfáradtak voltunk a társammal. Rájöttünk, semmi értelme a versenyzésnek, jobban tesszük, ha megpróbáljuk élvezni, ami megadatott. Szóval vettük egy-egy mély lélegzetet és onnantól kezdve lazábbra vettük a figurát. Most először engedtük meg magunknak, hogy felnézzünk a folyót övező csodálatos tájra, meghalljuk a madarak csicsergését a folyó zúgása és a többi kenuzó zaja között, szippantsunk párat a friss levegőből. Érdekes megjegyezni, hogy ebben az ellazult állapotban sikerült teljesen egymásra hangolódnunk a kenus társammal. Gyorsabban haladtunk úgy, hogy hagytuk érvényesülni a folyó sodrásának erejét és az evezőinket sem teljes erőbedobással használtuk, hanem éppen alig érintettük a kristálytiszta víz felszínét. Hamarosan újabb pihenőt tartottunk. Fogalmunk sem volt, mennyit haladtunk addig a pontig, fáradtak voltunk, de semmi pénzért nem adtuk volna fel az evezést. Ezután már nem tartottunk több pihenőt, pedig, ha jól emlékszem, nagyjából félúton lehettünk csak. Az izgalom a tetőfokára hágott, amikor elértük a folyó gyors, ám sziklás részét. Vigyázni kellett, hogy ne sodorjon ki a szélére, közben meg a kövekre sem szerettünk volna felakadni. Mégis megtörtént. Mindketten kiszálltunk a kenuból és óvatos léptekkel – mivel csúszós volt a talaj – átemeltük a kenut a legdurvább részeken. Csupa vizesek lettünk, de ez a legkevésbé sem zavart minket. Az utolsó elágazás után furcsa látványra lettünk figyelmesek a távolban. Ahogy közelebb értünk, vált világossá, hogy pár kenu egymáshoz lett illesztve valahogy és a bennük utazó emberek vidáman cseverészve lazítanak, miközben egy, az utolsó kenu hátsó felében ülő lány hajtja őket. Amint odaértünk, mi is csatlakoztunk hozzájuk. Hosszú távot tetettünk meg együtt. Nem sokkal a cél előtt újra felébredt bennünk a versenyszellem, különváltunk és a maradék erőnket is bevetve eveztünk. Nem mi lettünk az elsők, de az utolsókra viszont sokat kellett még várni. Ezen a ponton már nem érdekelt semmi, tudtuk, hogy megcsináltuk. Sikerült! Öt órán át eveztünk és élveztük minden pillanatát. Rendesen elfáradtunk és a legtöbbünket a nap is megégetett, visszapillantva mégis csak azokra a kellemes pillanatokra emlékszem, amikor ellazultan lebegtünk a habokon. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése