2015. augusztus 6., csütörtök

Árkádos Ház – Nagybacon



Már gyermekkoromban feltűnt az a „kék ház” Nagybacon főútjának bal felén, amikor szüleimmel Sepsiszetngyörgy fele mentünk. Sokszor elképzeltem, kik és hogyan élhetnek ott. Néha kissé irigy is voltam a tulajdonosra, amiért ilyen mesebeli házban lakhatott. Sylvester Lajos a Háromszék napilap szerkesztője így írt róla 2007-ben: „Van Nagybaconban a faluközpontban, a főút mellett egy bűbájos meseház, amelyen megakad az arra járó szeme, s nem az új, fényűzően komfortos épületeket csodálja, hanem gyermekké lesz újra, s tekintetével körbesimogatja ezt a villás farkú cseréppel födött, széloromfalú, kontyolt tetős, eszterhéjas, tetőnyújtásos, törpe árkádoszlopos, kedves építményt”. Az idő telt s a „kék ház”-ról megtanultam, Árkádos ház-nak nevezik. De nem csak én okosodtam az idő teltével, hanem a kedves ház is enyészetnek indult. Nem hallottam róla semmit, amíg egyetemen voltam. Csendben szenvedett, büszkén tűrte sorsát az évszázadok alatt.
Idén tavasszal nagy figyelmet kapott a nagybaconi árkádos ház, amikor a baróti Demeter Zoltán művelődésszervező segélykérő e-mail-ben lépett fel a ház megmentése érdekében. Az épület már évek óta az enyészeté, a tulajdonosnak nem telik a felújításra, a községnek pedig a felvásárlásra. Évről-évre néztük, ahogyan omladozik. Aztán a tél vasfoga nyomott hagyott rajta, beomlott a tető. Ezután a tulajdonos úgy döntött, eladja a faszerkezetet. Annak nem volt tudatában, hogy egy ehhez neki engedélyekre lenne szüksége, így tulajdonképpen már az utolsó pillanatban sikerült közbelépni s ezáltal megakadályozni az épület vesztét. Azóta egy műanyag fólia borítja az épület tetejét, hiszen amire az illetékesek közbeléptek, a tető nagy része már le volt bontva.
Kíváncsiságom kielégítéseképpen megkerestem az online műemlék adatbázisban. Megtudtam, hogy a házat a XIX-ik században építették, rendeltetése lakóépület, B kategóriájú műemlék, azaz helyi jellegű műemlék. Tulajdonosa Szabó Irma.

Májusban sikerült átmenetileg megmenteni az árkádos házat. De mi lesz ezután? Azóta ugyanúgy áll, mint előtte, most tető nélkül. Megnyugodtam, amikor megtudtam, hogy a bontást sikerült leállítani, mégsem vagyok elégedett a jelenlegi helyzettel. Meg lehetne menteni, ahogy több mást a vidéken. Én megértem, hogy mindenkinek megvannak a mindennapi problémái, de az idő ellenünk dolgozik s ha ma nem lépünk fel a ház érdekében, talán holnap már késő lesz. Mit mesélünk majd gyermekeinknek róla, a mesebeli kék házról? Nagy esély van arra, hogy ők már nem csodálkozhatnak rá, akárhányszor elhaladnak mellette. Hacsak nem teszünk érte valamit. Eddig pénz hiányában nem sikerült az épületet jó állapotba hozni. Ez nem fog változni. Szerintem hiába várunk arra, hogy majd jövőre jobb lesz a pénzügyi keret. Ha a tulajdonos megegyezne egy barátságosabb árban a község vezetésével, onnan már csak egy pályázatnyi távolságra lehetnénk a sikertől, az árkádos ház felújításától. Tudom, rengeteg erőfeszítésbe kerülne, de ha megpróbáljuk elképzelni az eredményt, minden áldozatot megér. Képzeljük el, amint megerősítik falait, tetőzetét, felújítják belsejét, újrafestik, s az árkádos ház megújul. Képzeljük el, milyen büszkén állna a főúton, turistákat vonzva a környékre, akik kíváncsian lépnének be a küszöbön, elképzelve, hogyan is élhettek az elmúlt századokban a lakói. A lehetőségek tárháza majdhogynem végtelen. Ha hozzáértők összeülnek, ki tudnak találni valami funkciót neki, amely által a ház meghálálja a belefektetett erőt, időt és anyagiakat. Elszomorodok, amikor eszembe jut, jártomban-keltemben mennyi szépen karbantartott műemléket láttam már életem során. Azok az épületek szerencsésebb kezekbe kerültek s ma is úgy pompáznak, mint régen. Szerintem a mi árkádos házunk is megérdemli az odafigyelést és a törődést. Ha átkerülne az önkormányzat tulajdonába, tudom, lennének emberek, akik kiállnának érte s minden követ megmozgatnának érte. Ezek közül egyik Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakértő lenne. Munkásságát ismerve tudom, ő minden követ megmozgatna érte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése