2015. május 17., vasárnap

Lauren Oliver: Delírium

A 2011-ben kiadott regény egy 18 éves lány életét mutatja be egy olyan világban, ahol a szerelmet betegségnek tekintik. Az Amerikai Egyesült Államok Maine államának Portland nevű városában él nagynénjével és annak családjával. A regény egy alternatív jelenben zajlik, ahol a városokat elektromos kerítések veszik körül, azzal óvják a bent lakókat (igazából viszont a Veszetteket akarják kirekeszteni, akik ellenálltak a kezelésnek). Lena Halloway az iskola befejezése után átesik egy vizsgálaton, ahol a betanult válaszoknak hála, kiderül, teljesen egészséges. Ezután, a tulajdonságai alapján négy lehetséges partner listáját küldik el neki, amiből ki kell választania jövendőbelijét. Három hónap múlva sor kerül a kúrára, amikor a felnőttkort megélt fiatalokat megműtenek és kiölik belőlük a szerelem és szeretet minden csíráját. Azután másképpen élnek, életüket nem befolyásolják az érzelmek. Lena nyugodtan várja a sorsát, elfogadta ezt az életmódot és nem is akar rajta változtatni, egészen addig, amíg meg nem ismeri a rendfenntartó Alex-et. A lány a fiút először a kivizsgálásán pillantotta meg, amikor a lázadók marhákat engedtek a laborba, Lena lába földbe gyökerezett, de a srác hangos nevetése visszahozta a jelenbe. Ezután egy törvénytelen bulin futnak össze, ahol nemcsak tiltott zenét játszanak, hanem koedukált is. Lena addig csak távolról látott fiúkat, mivel az iskolában és a kivizsgáláson is el voltak választva. Razzia következik s miután az ő házukba nem törtek be a rendfenntartók, a lány elmegy figyelmeztetni a barátnőjét, Hana-t, aki egy újabb bulin van. Lena épp a rendfenntartók előtt ér oda. Alex segítségével megmenekül. Ezután egyre több időt töltenek kettesben, néha hármasban Hana-val. Alex időközben bevallja Lena-nak az igazságot, bár a füle mellett levő hármas tűszúrás arra enged következtetni, hogy ő már átesett a műtéten, saját magát jelölte meg. A Vadonban élt a kerítésen túl és rengeteg ellenálló rejtőzik rendes polgár bőrébe Lena körül. A lány úgy érzi, élete minden pillanata hazugság, amikor ezt megtudja. Egy este, amikor szokás szerint egy elhagyott házban találkoztak, mesél az anyja öngyilkosságáról és az apja haláláról. Lena anyját nem tudták kigyógyítani a szerelemből. Háromszor is alávetették a kezelésnek, mindannyiszor eredménytelenül. A negyedik alkalom előtt inkább leugrott egy szikláról, mintsem ismét a műtőasztalra kerüljön. Legalábbis ebben a tudatban nőtt fel. Miután az anyja díszes tűjéről mesél, Alex beviszi a börtönbe. Először megmutatja a saját apja sírját, aki hosszú évekig raboskodott ott, aztán egy üres cellát, ahonnan nemrég szökött meg az a nő, akinél Alex az említett tűt látta. Azzal a tűvel véste tele a nő a cella falait, hatalmas betűkkel: SZERELEM. Nem vehették el tőle a szerelmet. Ennek köszönhetően volt Lena-nak nagyszerű gyermekkora, az anyja énekelt neki meg a nővérének, zokniban táncoltak a padlón, tiltott zenét hallgattak és boldogok voltak. Lena úgy dönt, beavatja legjobb és egyetlen barátnőjét a titkaiba, muszáj megosztania valakivel mindazt, amit megtudott. Nem sokkal azután rendfenntartók lepik el a házat, Lena-t az ágyához kötözik. Mivel elkapta a kórságot, beleszeretett Alex-be, ezért előrehozzák a kezelését. Három napig fekszik a saját ágyában rabként, benyugtatózva. Barátnője meglátogatja és segítségével üzenni tud szerelmének. Alex, a kezelés előtti utolsó éjjelen jön érte motorbiciklivel. Lena kiszökik az ablakon. A rendfenntartók autókkal és helikopterrel is követik őket. Elérnek a kerítésnek azon szakaszáig, ahol előző alkalommal átszöktek, de most oda is áramot vezettek. Alex utasítására a lány belehajt a motorral, éppen az utolsó pillanatban ugrik le. A kerítés így pár másodpercre újra áramtalan, ő átmászik, a fiút lövés érte, hátramaradt. Lauren Oliver további kétkötetben folytatja Lena és Alex történetét: Káosz és Rekviem. A trilógiát meg akarták filmesíteni. Az első kötetből készült egy 45 perces első rész, ami után nem rendelték meg a következő két részt. Mondanom sem kell, hogy háromnegyed órában képtelenség összefoglalni a több, mint háromszáz oldalas kötet történéseit. Túl sok helyen változtattak a történeten. A film szereposztása is hagy maga után némi kívánnivalót. Megnéztem, mert kíváncsi voltam, de szerintem nem az a fajta film, amit ajánlani fogok a barátaimnak megnézésre. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése