Hiba történt a modul működésében

2015. április 7., kedd

Rossz idő nincs, csak rossz turista

Öt éves a Járjuk be Erdővidéket! honismereti túrasorozat


Az e heti Tortoma Önképzőkör keretében a Járjuk be Erdővidéket! honismereti mozgalom ötödik évfordulóját ünnepelték Erdővidék Múzeumában. Egyúttal megnyitották a túrákon készült fotók kiállítását, tizenegy személy képei láthatóak a falakon. Az est meghívottja volt Lőrincz Sándor nyugalmazott biológiatanár, aki túravezetői szerepet tölt be, Demeter Zoltán túraszervező és Böjte Ferenc újságíró, honlapszerkesztő. Demeter elmondta, a túrasorozat magvait ugyanabban a teremben vetették el öt évvel korábban s akkor nem is remélte, hogy megéri az öt évet. Gyertyagyújtással és egy perc néma csenddel adóztak azokért, akik hozzájárultak az ő természetszeretetéhez: Lázár Antal tanár, Dénes István geológus és Antal Jenő erdészmérnök. Ezután levetítésre került az a kisfilm, amelyet Székely Blanka, az Erdővidék televízió szerkesztője készített a túrasorozat harmadik évfordulóján. Megtudtuk, a túrasorozat célja Erdővidék értékeinek, szépségeinek megismerése. Az ötlet dr. Ágoston Istvántól származik. Az első túrán 70 résztvevő volt. Ez az egyik legnépszerűbb túra is volt egyben, a legtöbben 79-en voltak a Kakukkhegyen. A legkevesebben az 56-ik túrán voltak, mindössze 9-en. Eddig ötvenkilenc túrát szerveztek, amelyen összesen 1794 ember vett részt és 942 km-t gyalogoltak. Az elmúlt öt év alatt egyetlen túra maradt el, 2014 júniusában, mivel az előző alkalommal Lőrincz tanár úr kificamította a bokáját, a túrázok pedig úgy döntöttek, szolidaritásból megvárják, amíg felépül. Demeter továbbá azt is elmondta, hogy eddig 40 templomot látogattak meg, van még öt olyan templom Erdővidéken, amiben nem jártak. Ezenkívül felkeresték az útbaeső panziókat, de jártak már a meteoállomáson, a bodvaji kohónál, szövőteremben, műteremben, kastélyokban, várakban stb. Minden februárban részt vesznek egy farsangon, amit Erdővidéken Bölönben, Apácán és Ürmösön szerveznek, ezeket látogatják évenként körbe. Minden májusban az erdőfülei Kankóskert felé veszik az irányt, amikor a nárciszok nyílnak. A nyári hónapokban többnyire úgy szervezik a túrákat, hogy legyen fürdési lehetőség. Októberben Dénes István emléktúrát tartanak, amikor a néhai geológus kedvenc útvonalát járják végig. A túrák legfiatalabb résztvevője a két és fél éves Szilágyi Eliza volt. Társ-túravezetők voltak (a teljesség igénye nélkül): Demeter Mária, Szabó Imre, Urák János, Gyerő István, Dukát Lajos, Kádár Tibor, Bálint Csaba, Szabó József, Pál-Szilágyi Zoltán. Böjte elmondta, a weboldalt a túrák utáni képfeltöltések idején akár napi 500-an is látogatják, de általában napi 100-150-en nyitják meg az oldalt. Lőrincz tanár úr elmondta egyik titkát:„Tizennyolc alkalommal tévedtünk el, vagyis tértünk le a kijelölt útról. Ebből kettőt vettek észre.” Kellemes szellemi partnerek találkozójának nevezte ezeket a barangolásokat, ahol az emberek egymástól tanulnak. Vetített képeken idézték fel a legemlékezetesebb alkalmakat, amikor nem csak az előadók, de a jelen levő túrázók is megosztották kellemes, esetenként vicces emlékeiket a közönséggel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése