Dan Brown: A Da Vinci-kód

Dan Brown 2003-ban megjelent könyve sokaknál kiütötte a biztosítékot, de még többen voltak azok, akik imádtak minden sorát, mivel 2009-ig 80 millió példány kelt el. Én a múlt héten olvastam ezt a művet. Mit is mondhatnék? Meglepő, magával ragadó, fordulatokban és meglepetésekben, részletekben gazdag regény volt, amit egyszerűen nem tudtam letenni. Ritka, hogy éjjel is olvassak, mivel sokkal jobban kedvelem a természetes fénynél való olvasást, de ez a könyv nem hagyott nyugodni. A történet röviden arról szól, hogy Robert Langdon (Dan Brown előző, Angyalok és démonok című könyvében megismert karakter) szimbólumkutató Párizsba utazik, hogy előadást tartson az éppen megjelent könyvéről. Éjjel telefonon riasztják. A Louvre idős kurátorát meggyilkolták a múzeumban, és érthetetlen kódot találtak a holttest mellett. Miközben Langdon és Sophie Neveu (az elhunyt unokája, akivel már évek óta nem tartották a kapcsolatot), a tehetséges francia titkosírásszakértő a rejtvény megoldásán dolgozik, elképedten fedezi fel a rejtett utalások nyomát Leonardo da Vinci műveiben – noha ezeket az utalásokat mindenki láthatja, a festő zseniálisan álcázta őket. Langdon és Neveu sorra fejtik meg a kurátor által hagyott kódokat, amelyek elvezetnek egy cryptexet (kis, csavarol kóddal ellátott ládika), amely további rejtjeles üzenetet tartalmaz. A rendőrség közben keresi Langdon-t, a gyilkosság elsőszámű gyanusítottját, mivel a neve benne volt a holttest mellett megtalált üzenetben (P.S. találd meg Robert Langdont), amit Faché kapitány eltüntetett a szimbólumkutató helyszínre érkezése előtt. A hajsza párizs utcái után, sir Teabing (megszállott grál-kutató, Langdon látszólagos barátja) segítségével átkerül Londonba, ahol a szálak még tovább bonyolodnak. Kiderül, hogy Teabing komornyikja valójában a Mester (a szálak mozgatója) alkalmazottja és kiszabadítja Silast, az albinó pap, aki a gyilkosságokat elkövette, a zárókövet kereste és rátámadott Langdonékra még Franciaországban, elviszi a cryptexet és túszként Teabing-et. Langdon és Sophie rászánják magukat, és hívják a rendőrséget, majd megfejtik a verset (amit a cryptex-ben találtak) és elmennek Newton sírjához, a Westminster-apátságba. Ott azonban már fegyverrel várja őket a Mester: Teabing. A kutató célja a Szent Grál megszerzése és az egyház titkainak leleplezése volt, ennek érdekében használta ki az Opus Deit és Silast is, a gyilkosságtól sem visszariadva. (Amikor már nem volt rá szüksége, a komornyikot is megölte.) Langdon ügyes mozdulatokkal Teabing tudta nélkül felnyitja a cryptexet (ez egy második, kisebb cryptex, ami az előzőben volt elrejtve). Néhány perc múlva a rendőrség is megérkezik, és letartóztatják a kutatót. Silas a rendőrökkel való lövöldözésben halálos sérülést szerez. Sophie és Langdon a cryptexben talált információ alapján a skóciai Rosslyn nevű templomos kápolnába mennek, ahol meglelik Sophie nagyanyját és öccsét, akikről a lány eddig azt hitte, autóbalesetben meghaltak. (nagyapja biztonságosabbnak látta, ha a család két külön helyen él, sőt Sophie és az öccse nem tudnak egymásról.) Langdon, átlátva a cryptexbeli üzenet mélyebb értelmét, a Louvre mélyén talál rá a Grálra – és jobbnak gondolja, ha annak mivolta és helye továbbra is titokban marad.

Az utolsó oldal utolsó soráig magával ragad a történet. Azonban számos hasonlóságot véltem felfedezni Brown előző, Robert Langdon fordulatos történetét bemutató könyvével. Az Angyalok és démonok is egy európai fővárosban, Rómában és a Vatikánban zajlik, ahol szintén a kódok megfejtésével jutnak el egyik helyszínről a másikra. Igaz, abban az esetben a konklávé legesélyesebb jelöltjeit ölik meg sorban. Szembetűnő hasonlóság a nő, mint támogató, segítő személy jelenléte, abban az esetben Vittoria, a gyönyörű és titokzatos tudós, jelen esetben pedig Sophie. Mindkét történet végén a főszereplők összemelegednek, bár az elején figyelemre se nagyon méltatják a másikat. Mindkét esetben olyan információkat tudhatunk meg, amit a történelem során a hatalmon levők bőszen próbáltak titokban tartani előttünk. Brown regényei rengeteg kritikát kaptak a történelmi pontatlanságok miatt. Az író ezekre csak annyit mondott, hogy „A könyv nem akar több lenni annál, mint ami: egyszerű, szórakoztató olvasmány, krimi.