Hiba történt a modul működésében

2015. március 2., hétfő

Jól vagyok

A mai rohanó világban, amikor valaki megkérdezi, hogy vagyunk, szinte automatikusan rávágjuk, hogy jól. Megköszönjük a kérdést, visszakérdezünk és ezzel le is tudtuk a problémát. Pedig sokszor elmesélnénk, mi nyomja a lelkünket, a kérdező is, ha figyelmes, láthatja szemünkben, hogy nem vagyunk őszinték. Úgy gondoljuk, könnyebben szabadulunk, ha a megszokott, rövid válasszal élünk, vagy csak egyszerűen nem akarjuk a kérdező felet a gondjainkkal terhelni. Mennyivel szívesebben mondanánk, hogy egyedül érzem magam, össze vagyok zavarodva, haszontalan vagyok, összetört, depressziós, sírnom kell, visszautasított, úgy érzem, bármelyik pillanatban széteshetek, üres, soha nem elég jó, távoli, patetikus, törékeny, legyőzött stb. vagyok. Mi történne, ha mindenki őszintén válaszolna? Valószínűleg mindenhonnan elkésnénk, mert akárhányszor ismerősökkel találkoznánk az úton, el kellene mesélnünk, hogyan is érezzük magunkat valójában. Ez nem kivitelezhető. De mégis, legalább a legközelebbi barátainkkal őszintének kellene lennünk, mert ők azok az emberek, akik úgy szeretnek minket, ahogy vagyunk, ők azok, akik tényleg kíváncsiak a válaszunkra, ők tudják figyelmesen végighallgatni panaszáradatainkat, s a végén egy-két tanáccsal segíteni a megoldásban. Sajnos hajlamosak vagyunk mindenki elől elzárkózni és csak a magunk bajával foglalkozni. Vannak esetek, amikor átesünk a ló túloldalára, mindenkit csak a mi gondjainkkal traktálunk, folyton panaszkodunk s nem is érdekel, mi van a másikkal. Néha úgy érezzük, a sors teljesen ellenünk fordult és minden elromlik, ami elromolhat körülöttünk. Arra persze nem is gondolunk, hogy néha mi magunk lehetünk ennek az oka. Ha folyton arról beszélünk, ami rossz, negatív gondolatok keringenek az agyunkban reggeltől estig, akkor bevonzzuk a rosszat és még több rossz dolog történik velünk. Legyünk hálásak azoknak a barátainknak, akik nem hajlandóak elhinni nekünk, amikor azt állítjuk, jól vagyunk. Ők az igazi barátaink, ők törődnek velünk igazán. Sokszor én se gondolom komolyan, amikor azt mondom: jól vagyok. Néha meg is lepődöm, amikor valaki eltökélten ki akarja deríteni, miért mondom ezt, amikor nem is igaz. Megpróbálom becsapni saját magam, de ilyenkor rájövök, hiába álltatom magam, talán jobb lesz, ha kimondom, mi bánt. Sokszor már az is segít, ha kimondjuk, mi nyomja a lelkünket. A problémánk nem fog megoldódni, de ha megosztjuk a gondunkat embertársunkkal, megkönnyebbülünk, és talán tisztábban látjuk a helyzetet, ami nem is olyan sivár, mint az elsőre tűnt. Nem akartam elhinni, hogy tényleg látni rajtam, amikor nem őszintén válaszolok erre a kérdésre. Képtelen voltam elhinni, hogy az a valaki, aki a válasszal nyaggatott és megtagadta elfogadni a bevált „jól vagyok”-ot, tényleg ennyire ismer. Egy pillanatra megrémültem, hiszen már annyira berögződött a válasz, nem is tudtam, mit mondhatnék helyette. El kellett gondolkodnom, mi bánt, aztán azon, hogy meg akarom-e vele osztani. Úgy gondoltam, hogy ha ő észrevette rajtam, hogy valami gond van, akkor megérdemli az igazságot. Bár nehéz volt megfogalmazni, de hálás vagyok az ilyen embereknek magam körül. Felnyitotta a szemem, eloszlatta a tagadást és elindított a jó úton, mert ahogy kimondtam a problémám, máris tudtam, milyen úton induljak el a megoldás felé. Szóval, ha valaki megkérdezi, hogy vagyunk, nem kell feltétlenül elmesélni minden gondunkat, viszont figyelni kell, mert ha valaki olyan a kérdező, akit tényleg érdekel a válasz, adjuk meg neki. Amikor én kérdőjeleztem meg az egyik ismerősömet, hogy lehet ő mindig jól, azt válaszolta, hogy elképzeli, minden rendben van, és jól érzi magát, nem idegeskedik olyan dolgok miatt, amik talán maguktól megoldódnak. Nevettem a válaszán, később viszont belegondoltam, talán igaza van. Mi lenne, ha mind így élnénk, elképzelnénk, hogy minden tökéletes és ezzel bevonzanánk a jó dolgokat? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése