2015. március 2., hétfő

Február, hol a nyár?

Móricz Zsigmond ezzel a címmel írott elbeszélésében egy hosszú, hideg telet ábrázol, azt hogyan élte meg családja. Bár mi idén se panaszkodhattunk a téli időjárásra, alig néhány nap volt igazi tél, amikor fogvacogva, három-négy réteg ruhában tudtunk csak kimenni a házból. Hó is alig volt. Főleg karácsonykor, amikor jól jött volna a hangulathoz. Hiába volt „könnyű” telünk, várjuk már a fákat rügyeztető tavaszt, a kellemes, napsütéses időjárást. Ültünk bent eleget az elmúlt három hónapban, végtelenbe nyúló estéket töltve a sötétben. A téli napforduló után megkönnyebbültünk, a neheze lejárt, ezentúl rövidülni fognak az éjszakák. És figyeltük is, ahogy ez hétről-hétre jobban észrevehető, először percekben, most meg már órákban mérhető a különbség. A téli hónapoknak is megvannak a szépségei, mégis ki tudna ellenállni az ébredező természet látványának? Amikor napról-napra látható a munkája, madárcsicsergéstől lesznek hangosak a reggelek, egyre többet süt a nap, életre kelnek a növények, fák, megkezdődnek a munkák a fűszerkertben, a mezőn. Az emberek lassanként kibújnak óvadékot nyújtó házaikból, elindulnak, hangyaszerűen szorgoskodnak, egyre több időt töltenek kint. Magukba szívják a D-vitamint, javul közérzetük, az utcán már nem csak savanyú pofákat láthatunk, hanem boldog, mosolygós arcokat. Mert problémák mindig lesznek, de attól még úgy örülünk minden tavasznak, mintha először látnánk megtörténni a csodát. Végre kimehetünk sportolni, ami szintén feltölt energiával és boldogsághormonnal. A gyermekek délutánonként nem a képernyő előtt fognak punnyadni tanulás után, hanem kimennek focizni, bújócskázni, mindenféle játékot játszani. Gyermeknevetéstől lesznek hangosak az utcák. Előkerülnek a vékonyabb kabátok, csizma, bakancs helyett a teniszcipők. A kötött sálakat felváltják a szép, vidám, színes selyemsálak. Attól is jobb kedvünk támad, hogy nem kell annyi ruhát magunkra aggatni. Már most megjelent kertjeinkben a hóvirág, a tavasz első hírnöke. Minden nap megcsodáljuk a tiszta, fehér virágbokrokat, akár be is viszünk házunkba néhány szálat, ami az elkövetkezendő változásra emlékeztet.

Bennünk is meg kellene szülessen a tavasz, példát kellene vennünk a természettől s a téli pihenés után újult erővel nekivágni életünk jobbá tételéhez. Mikor jobbkor lehet elkezdeni egy egészségesebb életet élni, ha nem most? Mikor jobbkor lehet elkezdeni egy új hobbit, ha nem most? Mikor jobbkor lehet elkezdeni megváltoztatni unott, esetleg boldogtalan életünket, ha nem most? Vegyünk példát a köröttünk zajló óriási erőkből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése