Körkérdés: Mi a véleményed a Valentin-napról? (Bálint)

Szőcs Lilla - Barót

Én nem igazán tartom lényeges "ünnepnek ".Lehet, hogy egy alkalmat nyújt arra a szerelmeseknek, hogy kicsit felretegyék a többi bajt és dolgot, és egy kicsit többet foglalkozzanak egymással, de ez sajnos ma inkább egyfajta divat, látszat, alkalom hogy panaszkodj ha egyedül vagy, vagy "kiposztold" ha szerelmes.Szerintem ez nem egy kijelölt nap kérdése, nem azért törődünk, vagy lepjük meg a másikat, mert ezt kell ma tennünk, hanem szeretetből, szerelemből.

Bálint Noémi - Barót

Szerintem ez egy tökéletes alkalom a szerelmesek számára egy különleges nap eltöltésére és egymás megajándékozására. Ezen a napon elfelejtődik minden veszekedés, a másik fél minden hibája. A lényeg az együttlétre kerül.

Fűrész Réka – Barót

A véleményem a Velntin-Napról az, hogy az a szerelmesek közt különlegesebb nap, mint a többi, sokkal romantikusabbak az esték, ha párunkkal töltjük, nem sima hétköznapias dolog, hanem érződik, hogy ez a szerelmesek napja és az ajándék, amivel meglepik egymást, vagy a meglepetések, azok is olyan romantikusak és értékelhetőek. És ha nincs párunk, akkor ezen a napon könnyebb elmondani egy srácnak vagy lánynak, hogy mit érzünk iránta.

Nyikó Anetta - Székelyszáldobos

Szerintem a Valentin-nap azért fontos, hogy megelőzze az emberekben a szerelem "berozsdásodását". Ha van egy ilyen ún. ünnep, amelyben a szerelep kerül előtérbe, akkor mindenki egy picivel jobban odafigyel a párjára. Ellenben tény, hogy nem csak ezen a napon kéne odafigyeljünk a másikra, és éreztessük a szeretetünket vele, hanem nap, mint nap. Azonban a mai emberek többségének a Valentin-nap egy túljátszott szerepünnep lett, ahol az a lényeg, hogy mivel tudunk felvágni az ismerőseink előtt...

Varga Levente – Erdőfüle

A globalizáció felesleges velejárójának látom, amely erőszakosan behurcolódott a hagyományos ünnepeink közé. Ha két ember szereti egymást nincs szüksége egy meghatározott napra ennek kimutatásához, ezért felszínesnek és képmutatásnak tartom, mint megannyi angolszász kultúrából átvett szokást.

Nőszövetségi farsang másodszorra

Második alkalommal rendezett farsangi szeretetvendégséget az egy éve újraalakult baróti unitárius nőszövetség múlt vasárnap délután a Party Pub étteremben. Kiss Alpár tiszteletes örömét fejezte ki a nőszövetség lelkes tevékenysége iránt, illetve a tavalyihoz képest nagyobb számban megjelent jelmezbe öltözött gyermekek iránt. Bogyor Izabella, a nőszövetség alelnöke elmondta, amellett, hogy a farsang a vidámság, tavaszvárás, télbúcsúztatás ünnepe, amely nagyon régen a párválasztás ideje is volt. Ilyenkor szakadt vége a bent ülésnek, a sötétségnek és mindenki várta a vidám, tavaszi napokat. Közben a háttérben vetített képeken volt látható a nőszövetség előző éves tevékenysége: farsangi szeretetvendégség, nőnap, Bogyor Katalin írországi útjáról való vetítése, Háromszék-Felsőfehéri egyházkör nőszövetségi közgyűlésén való részvétel, UNOSZ (Unitárius Nők Országos Szövetsége) konferencián való részvétel, őszi termésekkel díszítették a templomot, idősek vasárnapja, animációs világnap, gyűjtés a Lókodi Öregotthon lakói számára (amely még mindig folyamatban van). A Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági egylet részéről Ilkei Klementina, Kosztándi Krisztina, Dimény István és Trinfa Zoltán adtak elő mókás jeleneteket, amelyet Zsombori Csaba és apja, Zoltán, „A székely betelefonál a rendőrségre” című előadása követett. Az álarcot öltött gyermekek és felnőttek farsangi dalokat adtak elő. A tombolahúzást megelőzően a baróti ifjúsági egylet tagjainak segítségével maszkokat készíthettek a gyermekek, amelyeket később díjaztak. Vidám hangulatú, estébe torkolló együttlét volt, amelyen ez alkalommal is több, mint százan vettek részt. 

Közgyűlés az unitáriusoknál

Négy új taggal bővűlt a vezetőség

Múlt vasárnap került sor az éves beszámolóra és a vezetőség háromévenkénti újraválasztására a baróti unitárius egyházközségben. Az istentiszteletet követően Kiss Alpár lelkész számokban fejezte ki az elmúlt év történéseit, mégpedig: 4 keresztelő (2 fiú, 2 lány), 4 házasságkötés, 4 temetés (2 férfi, 2 nő), 6 konfirmáló (4 fiú, 2 lány). Kiköltözött 9 személy, beköltözött 1. Összesen 574 hívet számlál az egyház jelenleg, amelyből 125 nem fizetett egyházi adót a múlt évre. Az elmúlt év legfontosabb eredménye a járdák felújítása, amelyhez alsórákosi köveket használtak 230 négyzetméteren. A tiszteletes köszönetet mondott mindazoknak, akik önkéntes munkájukkal hozzájárultak a felújításhoz. Elmondta, a munkálat anyagi hátterét több megnyert pályázat, a hívek, és az amerikai testvéregyház adománya biztosította. Egy másik fontos esemény a 19 fős (12 ifjú és 7 felnőtt) amerikai csoport látogatása volt a summiti testvéregyházközségtől, „ami felejthetetlen élmény marad minkét résznek”. A tiszteletes megjegyezte, hogy az ifjúsági egylet működése rendszeres. Megköszönte a nőszövetség tevékenységét. Huszonöt fős csoport látogatott Dévára, akik részt vettek a Dávid Ferenc emlékzarándoklaton. Az idei tervek között szerepel egy 8-12 tagú csoport látogatása Summitból október végén. Látogatásuk elsődleges célja, hogy részt vegyenek a Hallottak napi gyertyagyújtáson a vendéglátó családokkal, illetve a dévai emlékzarándoklaton egy héttel később. A beszámoló után sor került a keblitanács és keblivezetőség újraválasztására az elkövetkezendő 3 évre. A vezetőségnek összesen 27 tagja van, akik közül négyet frissen választottak: Bogyor Attila, Demeter Mária (a nőszövetség elnöke), Papuc Róbert és Zsombori Csaba. A gondnoki és pénztáros szerepét újabb három évre Fazakas László illetve Egyed Anna fogják betölteni. Demeter Zoltánt jegyzőnek választották. A nőszövetség immár egy éves tevékenységéről Demeter Mária, elnök számolt be, felsorolva az általuk szervezett eseményeket: farsangi szeretetvendégség, nőnap, Bogyor Katalin írországi útjáról való vetítése, Háromszék-Felsőfehéri egyházkör nőszövetségi közgyűlésén való részvétel, UNOSZ (Unitárius Nők Országos Szövetsége) konferencián való részvétel, őszi termésekkel díszítették a templomot, idősek vasárnapja, animációs világnap, gyűjtés a Lókodi Öregotthon lakói számára. 

Kérj és megadatik

Pár hete az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorát hallgatva megütötte a fülemet a következő mondat: „Néma gyermeknek az anyja se látja a fától az erdőt”. A műsorvezető viccesen összevont két közmondást egy szituáció jobb megértetése céljából.  Egyrészt megbotránkoztam, hogyan és miért így fejezte ki magát. Másrészt viszont elismertem, a humoros beszólás jó kedéllyel látott el a nap hátralevő részére. Mindazonáltal elgondolkodtam. Ha nem mondjuk ki, mit akarunk, soha nem kaphatjuk meg. Ha nem fogalmazzuk meg, mire vágyunk, hiába várjuk Istentől, az univerzumtól vagy a sorstól (nevezzük bárhogy), hogy megadja nekünk. A bibliában is azt olvashatjuk, hogy: „Jézus azt mondja, keress és találj, kérj és megadatik neked, kopogtass és az ajtók feltárulnak előtted…”. Rhonda Byrne A Titok című könyvében szintén szó van arról, hogy ha huzamosabb ideig kérünk, vágyakozunk valamire, megkaphatjuk azt, hetek, hónapok, akár évek múltán, amikor már meg is feledkeztünk vágyunkról.

Fiatal korom ellenére minderre már magam is rájöttem. Pár éve mindennél jobban vágytam egy fényképezőgépre. Kértem a szüleimet, a nagymamámat, vegyék meg nekem a kiszemelt gépet. Hetek, hónapok teltek el és én nem kaptam meg. Aztán érkezett egy elektronikai cikkeket tartalmazó katalógus a postával. Megtaláltam benne a kiszemelt fényképezőgépet. Kivágtam, és úgy tettem, mintha igazi lenne. Mosolyt csalt az arcomra a játékom. Hiába volt az csak egy darab papír, én mégis úgy örültem neki, mintha az óhajtott tárgy lenne. Minden nap elővettem kicsit, babráltam, aztán eltettem a fiókba. Elérkezett a karácsony és izgatottan bontottam az ajándékaimat. A kis gép nem volt köztük. Csalódtam kissé, de nem adtam fel a reményt. És pár nappal karácsony után, teljesült az álmom, nagymamám megvette nekem. Boldognak kellett volna lennem. De már nem tudtam úgy örülni neki, mint amikor először kezembe vettem a papír mását. Hálás voltam érte. A Titok című könyvben ehhez hasonló példákat mutatnak be. És én hiszek a módszerben. Mindössze annyi a dolgunk, hogy letisztázzuk magunkban, mire van szükségünk, lehet az magasabb beosztás a munkahelyen, jobb fizetés, új lakás, egy nyaklánc. Aztán gondolunk rá. Sokat. És ezáltal bevonzzuk az életünkbe. Ennyi az egész. Ha már kimondtuk, elég, ha csak magunknak, folyamatok indulnak be, amelyek lehetővé teszik, hogy a kívánságunk valóra váljon.

Beszélnünk kell, ha akarunk valamit. A kisbabával is mennyivel könnyebb az élet, amikor már el tudja mondani, mi kell neki, mi a baja, hol fáj. Egy barátságban, párkapcsolatban is fontos megbeszélni a felmerülő gondokat. Hiába próbáljuk meg a szőnyeg alá söpörni őket, azok idővel megint előkerülnek. A konfliktusok, félreértések leghatékonyabb kezelése a megbeszélés. Két felnőtt, intelligens ember képes erre. Legalábbis ezt gondolnánk magunkról. Viszont sokszor menekülünk a gondok elől, próbáljuk elhalasztani a megoldásukat, úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Pedig nincs. Nem létezik olyan kapcsolat, amiben ne merülnének fel problémák. Amikor viszont mindkét fél őszintén kiteríti a kártyáit, felsorolja sérelmeit, esély adódik a megoldásra is. Hajlamosak vagyunk legyinteni a kisebb összetűzésekre, „majd holnapra elfelejtjük” szoktuk mondogatni. A sérelmek viszont összeadódnak, s az olyan pici dolgok, amiken nevethetnénk, tönkre tudnak tenni egy kapcsolatot. Egyénként is fontos szavakba önteni vágyainkat. Először édesanyánknak, majd, ahogy növekedünk, az óvó néninek, a tanító néninek, a játszópajtásoknak, a barátoknak, a tanároknak, rokonoknak s legfőképpen önmagunknak. Ha saját magunknak nem tudjuk megfogalmazni, mit akarunk, ki tudhatná helyettünk? Néha nehéz kimondani azokat a szavakat. Nehéz bevallani magunknak, mire vágyunk, mire van szükségünk. De ha sikerül, máris van, mire koncentrálnunk energiánkat és kérni. Ki kell mondanunk, amikor még egy ölelésre, csókra vágyunk, még egy órára a szeretett személlyel vagy az első randira. A másik fél talán nem figyel oda ránk eléggé. Ezért van nekünk is szánk, hogy használjuk, kimondjuk, mit akarunk. Sokszor nem elég a mosoly, a szemkontaktus. Erről az egyik híres sorozat egyik jelente jutott eszembe. A Pletykafészekben (Gossip Girl) az egyik lány ezt mondta a fiúnak, akivel szerették egymást: „Három szótag, nyolc betű… mondd ki, és a tiéd vagyok”.Nem várhatjuk el másoktól, hogy olvassanak a gondolatainkban, még a világot irányító ismeretlen erőstől sem, mert ők se érthetik a néma gyermek szavát. 

Élet a közösségi médián túl

Mindenki hallott már az Anonim Alkoholisták csoportjáról. Felék kevésbé elterjedt, nyugatról származó kezdeményezés, amely keretében az alkoholfüggőséggel küzdő emberek összegyűlnek és saját háttértörténeteiket, illetve sikereiket elmesélve segítenek egymásnak szembenézni problémáikkal. Ehhez hasonló csoport mindenféle függőség kezelésére kialakult, mint például a szerencsejáték-, drog-, vásárlás-, testi kapcsolat-függőknek. Valószínűnek tartom, hogy ilyen csoport már a közösségi portálok függőinek is létezik. A huszonegyedik század olyan új addikciót teremtett, amiről még csak most folynak kutatások. Nos, hányan vagyunk olyanok, akik ebbe a csoportba elmennénk és minden erőnket összeszedve állnánk fel a körbe helyezett székek egyikéről és jelentenénk ki hangosan: „Függő vagyok.”? Én ezt mondanám: „Facebook-függő vagyok, és egy hete tiszta”. Azóta használom ezt a közösségi oldalt, hogy felkerültem egyetemre. Akkor elsősorban kapcsolattartásra, azóta sokféle opcióját kiismertem. Figyeltem, hogyan fejlődik, minden újdonságáról tudni akartam. Szívesen töltöttem fel képeket, osztottam meg gondolataimat sorstársaimmal és kedveltem, kommentáltam az ismerősök bejegyzéseit. Aztán történt valami, vagy lassan, idővel alakult így, de hamarosan azt vettem észre, hogy naponta többször is bejelentkezek, végignézem az új bejegyzéseket és szinte megszállottan figyeltem ellenségeim minden „lépését”. A végeredmény? Minden ilyen megszállott kutatással töltött perccel egyre rosszabbul, elégedetlenebbül, boldogtalanabbul éreztem magam. Ezért elhatároztam, tesztelem, mi történik velem, ha néhány napig távol tartom magam a portáltól. Az első órákban, napokban többször éreztem késztetést arra, hogy bejelentkezzek. Mégis kitartottam elhatározásom mellett. Mi történt? Mivel kevesebb inger ért a külvilágtól, kimentem emberekkel találkozni s a megszokott csetes beszélgetés helyett ezúttal élőben tárgyaltunk, mosolygós fejek nélkül, ami arra kényszeríttet, hogy jobban odafigyeljek a beszélgetőtársak gesztusaira, mimikájára. Nemrég egy ismerősöm arra hívta fel a figyelmemet, hogy mennyi információt le lehet szűrni abból, ahogyan valaki kommunikál. Eddig kevésbé figyeltem ezekre a jelekre, de ez a hét sokat segített fejlődésemben. Nem mondom, hogy teljesen ki fogom iktatni az életemből a közösségi oldalak használatát, mert néhány külföldi baráttal csak ott tudom tartani a kapcsolatot, de néha-néha megengedek magamnak egy kis szünetet, amikor inkább az ember-ember kapcsolatokra koncentrálok, az ember-képernyő kapcsolatok helyett. Azt is észrevettem, ami eddig nem volt számomra ennyire nyilvánvaló, hogy a körülöttem levő emberek is mennyire szoros kapcsolatot ápolnak okostelefonjukkal. Szinte ötpercenként ellenőrzik, nem jött-e üzenet, értesítés, lájk. Szomorú látni, hogy a mai fiatalok, amikor összegyűlnek, mennyi időt szánnak az egymással való beszélgetésre és mennyivel többet a telefonjaiknak. Egyebet sem látni, mint a markukba bámuló embereket sétálni az utcán, ülni az étteremben, előadáson, mulatságon. Általában legkevesebb 13 éves kell legyen a gyermek, ahhoz, hogy regisztrálhasson a közösségi médiában. Ezt sajnos sokan megszegik, amiért nem csak a gyermek a hibás, hanem sokszor a szülő, aki akár öt éves kora előtt okostelefont nyom a gyermeke kezébe, mert az lefoglalja, pár év múlva vesz is neki egyet. Ezek a gyermekek olyan dolgokat találhatnak az interneten, ha a szülő nem elég elővigyázatos, ami örökre rossz hatással lehet fejlődésére. Értem én, hogy modern korban élünk és a mai gyermekek gyakorlatilag már az anyaméhben megtanulnak navigálni az interneten, s mindenféle okos kütyűt használni, mégis hálás vagyok az én gyermekkoromért, amikor tizenhárom évesen még naphosszat babáztunk, bújócskáztunk, rajzfilmeket néztünk. Kíváncsi vagyok, a modernkor gyermekei mire és hogyan fogják nevelni saját gyermekeiket. 

Valentin-nap?

A Bálint-napi szokások eredetét sokan azzal magyarázzák, hogy Szent Bálint, Terni (Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Egy történet szerint ugyanis - mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték - Bálint a hite erejével börtönőre vak leányának visszaadta a látását, majd február 14-ei kivégzése előtt búcsúüzenetet küldött a lánynak, „A te Bálintod(tól)” aláírással. Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata a Wikipedia szerint. A history.com a Valentin-nap egyik legendáját a Kr. u. 3. századra vezeti vissza. Eszerint Valentin (Bálint) pap volt II. Claudius császár idején. A császár ekkoriban határozott úgy, hogy a nőtlen férfiak jobb harcosok, mint a családosak, ezért a fiatalabbak számára egyszerűen megtiltotta a házasságkötést. Bálint azonban igazságtalannak gondolta ezt, és II. Claudius akarata ellenére, titokban továbbra is összeadta a fiatal párokat. Amikor rájött, hogy mit tesz, a császár halálra ítélte őt. Más történetek szerint viszont Valentin segített a keresztényeket kiszöktetni a rómaiak börtöneiből, ahol a foglyokat rendszeresen verték és kínozták. Bárhogy is történt mindez, a history.com szerint Bálint alakja egy szimpatikus, hősies és legfőképpen: romantikus figurát sejtet. Ezért lehetett Valentin a középkori Angliában és Franciaországban rendkívül népszerű szent. Angliából a kultusz aztán átterjedt Amerikába, és igazi kultusza illetve népszerűsége végül itt teljesedett ki.

Az amerikai elterjedésének köszönhetően mára már egy giccses ünneppé vált, amikor a párban élők, leginkább a fiatal korosztály, megajándékozzák egymást. Sokan nagy ügyet csinálnak ebből a napból, egész napos programmal kötve le társaikat, idétlen, haszontalan plüssökre és hizlaló pralinékra, drága virágokra költve pénzüket. Erre a napra való tekintettel az üzletek az ilyen vásárlóknak szánt termékekkel töltik meg polcaikat, amelyeknek másnapra már semmi jelentősége nem lesz. Ahogy az ajándékba kapott, egy-két napon belül elszáradó virágoknak sem. Ilyenkor jól járnak a virágárusok, hiszen könnyedén megszabadulhatnak portékáiktól, főleg, ha kis szíveket aggatnak a különböző virágokra. Ezen a napon megnő a csokoládé-eladás is. Másnap viszont az egyedülálló személyek járnak jól, hiszen akciós áron juthatnak hozzá egy-egy, előző napról megmaradt termékhez. Valami felfoghatatlan ok miatt elterjedt ez az ajándékozós, romantikázó szokás, ami nem egyéb, mint képmutatás. Ha két ember szereti egymást, azt az év minden napján teszi, anélkül, hogy bármit is elvárna cserébe. Mit ér az, ha egyetlen napon kedvesek vagyunk a másikkal, megbocsátjuk bűneit és elnézzük hibáit, ha másnap minden visszatér a régi kerékvágásba? Egy kapcsolat nem a külsőségekről szól, ezt minden olyan pár tudja, aki őszintén szereti egymást, és nem azért van a másikkal, hogy legyen valakivel, mert hát szinglinek lenni ciki. A szeretet, a szerelem minden giccses ajándéknál többet ér. Ez nem olyasmi, amit időzíteni lehet egyetlen napra. Nem tudunk egy napig jobban szeretni valakit, csak azért, mert meglepett minket valamivel, legyen az tárgyi ajándék vagy élmény. Minden nap hálásnak kellene legyünk a jobbik felünkért, azért, hogy velünk van minden rigolyánk ellenére szeret és kitart mellettünk, történjék bármi. Minden nap meglephetjük egymást, azzal, hogy jobban és jobban szeretjük a másikat. Nincs szükség erre egy mások által divatba hozott szokásra. Sajnos ma már annyira elterjedt a kereskedelem miatt, már egy hónappal előtte elkezdik árusítani specializálódott cikkeiket, hogy lehetetlen nem észrevenni, mire készül a világ. Ám ettől még nem kötelező megtartani, amit valakik előírtak. Az idősebbek legtöbbje még a mai napig se tudja mi az a Valentin-nap, vagy mikorra esik. Ők Bálint-napját ismerik, de régebben azon a napon se voltak a maihoz hasonló szokások. Akkoriban nem volt ennyire materialista a világ, a nők jobban örültek egy csokor mezei virágnak, amit a párjuk szívből adott nekik, mint ma egy karkötőnek vagy csokoládénak. Minden nap szeressük úgy a párunkat, mintha mindig Valentin-nap lenne s néha lepjük is meg, amikor a legkevésbé várja, de ne azért, mert ezt elvárná tőlünk a társadalom, hanem azért, mert mi úgy érezzük, megérdemli az odafigyelést. 

Jól vagyok

A mai rohanó világban, amikor valaki megkérdezi, hogy vagyunk, szinte automatikusan rávágjuk, hogy jól. Megköszönjük a kérdést, visszakérdezünk és ezzel le is tudtuk a problémát. Pedig sokszor elmesélnénk, mi nyomja a lelkünket, a kérdező is, ha figyelmes, láthatja szemünkben, hogy nem vagyunk őszinték. Úgy gondoljuk, könnyebben szabadulunk, ha a megszokott, rövid válasszal élünk, vagy csak egyszerűen nem akarjuk a kérdező felet a gondjainkkal terhelni. Mennyivel szívesebben mondanánk, hogy egyedül érzem magam, össze vagyok zavarodva, haszontalan vagyok, összetört, depressziós, sírnom kell, visszautasított, úgy érzem, bármelyik pillanatban széteshetek, üres, soha nem elég jó, távoli, patetikus, törékeny, legyőzött stb. vagyok. Mi történne, ha mindenki őszintén válaszolna? Valószínűleg mindenhonnan elkésnénk, mert akárhányszor ismerősökkel találkoznánk az úton, el kellene mesélnünk, hogyan is érezzük magunkat valójában. Ez nem kivitelezhető. De mégis, legalább a legközelebbi barátainkkal őszintének kellene lennünk, mert ők azok az emberek, akik úgy szeretnek minket, ahogy vagyunk, ők azok, akik tényleg kíváncsiak a válaszunkra, ők tudják figyelmesen végighallgatni panaszáradatainkat, s a végén egy-két tanáccsal segíteni a megoldásban. Sajnos hajlamosak vagyunk mindenki elől elzárkózni és csak a magunk bajával foglalkozni. Vannak esetek, amikor átesünk a ló túloldalára, mindenkit csak a mi gondjainkkal traktálunk, folyton panaszkodunk s nem is érdekel, mi van a másikkal. Néha úgy érezzük, a sors teljesen ellenünk fordult és minden elromlik, ami elromolhat körülöttünk. Arra persze nem is gondolunk, hogy néha mi magunk lehetünk ennek az oka. Ha folyton arról beszélünk, ami rossz, negatív gondolatok keringenek az agyunkban reggeltől estig, akkor bevonzzuk a rosszat és még több rossz dolog történik velünk. Legyünk hálásak azoknak a barátainknak, akik nem hajlandóak elhinni nekünk, amikor azt állítjuk, jól vagyunk. Ők az igazi barátaink, ők törődnek velünk igazán. Sokszor én se gondolom komolyan, amikor azt mondom: jól vagyok. Néha meg is lepődöm, amikor valaki eltökélten ki akarja deríteni, miért mondom ezt, amikor nem is igaz. Megpróbálom becsapni saját magam, de ilyenkor rájövök, hiába álltatom magam, talán jobb lesz, ha kimondom, mi bánt. Sokszor már az is segít, ha kimondjuk, mi nyomja a lelkünket. A problémánk nem fog megoldódni, de ha megosztjuk a gondunkat embertársunkkal, megkönnyebbülünk, és talán tisztábban látjuk a helyzetet, ami nem is olyan sivár, mint az elsőre tűnt. Nem akartam elhinni, hogy tényleg látni rajtam, amikor nem őszintén válaszolok erre a kérdésre. Képtelen voltam elhinni, hogy az a valaki, aki a válasszal nyaggatott és megtagadta elfogadni a bevált „jól vagyok”-ot, tényleg ennyire ismer. Egy pillanatra megrémültem, hiszen már annyira berögződött a válasz, nem is tudtam, mit mondhatnék helyette. El kellett gondolkodnom, mi bánt, aztán azon, hogy meg akarom-e vele osztani. Úgy gondoltam, hogy ha ő észrevette rajtam, hogy valami gond van, akkor megérdemli az igazságot. Bár nehéz volt megfogalmazni, de hálás vagyok az ilyen embereknek magam körül. Felnyitotta a szemem, eloszlatta a tagadást és elindított a jó úton, mert ahogy kimondtam a problémám, máris tudtam, milyen úton induljak el a megoldás felé. Szóval, ha valaki megkérdezi, hogy vagyunk, nem kell feltétlenül elmesélni minden gondunkat, viszont figyelni kell, mert ha valaki olyan a kérdező, akit tényleg érdekel a válasz, adjuk meg neki. Amikor én kérdőjeleztem meg az egyik ismerősömet, hogy lehet ő mindig jól, azt válaszolta, hogy elképzeli, minden rendben van, és jól érzi magát, nem idegeskedik olyan dolgok miatt, amik talán maguktól megoldódnak. Nevettem a válaszán, később viszont belegondoltam, talán igaza van. Mi lenne, ha mind így élnénk, elképzelnénk, hogy minden tökéletes és ezzel bevonzanánk a jó dolgokat? 

Megkezdődött az iratkozás az előkészítő és első osztályokba

Az előkészítő és első osztályokba hétfőtől, azaz 2015. február 23.-tól lehet iratkozni, március 13-ig a körzeti iskolában, de online is kitölthető a kérés. Március 20-21-én az iskolák kifüggesztik a beíratott gyerekek listáját, amely a főtanfelügyelőségek honlapján is megtekinthető lesz.  A szabadon maradt helyeket a beiratkozás következő fordulójában, március 24 és április 3 között osztják szét azok között a beiratkozó gyerekek között, akik nem laknak az iskola körzetében. Az elfogadott jelentkezők listáját április 10-én teszik közzé. Ha a szülőknek nem sikerült a gyermekeiket beíratniuk az első két fordulóban, a főtanfelügyelőséghez fordulhatnak április 14 és 17 között. Azokat a 7 évet betöltött gyermekeket, akik a 2014-2015-ös tanévben nem jártak előkészítő osztályba, az első osztályba kell beíratni. A második fordulóban előnyt élveznek egy adott iskolában azok a gyermekek, akik valamilyen tekintetben hátrányos helyzetűek (árvák, egyszülős családból származnak, valamilyen fogyatékosságuk van), vagy testvérük is abba az iskolába jár.

A Gaál Mózes általános iskolába és a hozzá tartozó iskolákba iratkozni a baróti iskola titkárságán lehet. Előkészítő osztályba iratkozhatnak azon gyermekek, akik betöltik a 6 évet 2015. augusztus 31.-ig, valamint akik szeptember 1. és december 31. között töltik be és megfelelőnek bizonyultak a pszichoszomatikus felmérésen, illetve, speciális esetekben, kérésre azok, akik december 31. után töltik be a 6 évet, de megfeleltek a felmérésen. Első osztályba iratkozhatnak, azok, akik 7 évet töltenek 2015, augusztus 31-ig. A gyermeket a szülő íratja be az iskolába. Az iskola beír minden olyan diákot, amelynek lakhelye az adott településen van. A szabad helyekre, ha marad, iratkozhatnak más településen lakó gyermekek is.

 „A pszichoszomatikus felmérést Vida Enikő pszichológus végzi, aki felméri a baróti és a hozzá tartozó falvakbeli, illetve a bardoci és a hozzá tartozó falvakbeli gyerekeket. Egy játékos tesztről van szó, ahol azt figyelik, mennyire érett a gyerek, képes lesz-e  sikeresen elvégezni a nulladik osztályt. Általában a gyerekek legnagyobb része igen, de vannak olyan problémás gyerekek, akik még nincsenek megérve arra, hogy el tudják végezni. Ilyen esetben javasoljuk, hogy maradjon még egy évet az óvodában”- mondta Zajzon Csaba, az intézmény igazgatója. A pszichoszomatikus felmérés szülői kérésre történik, előzetes időpont-egyeztetés alapján. A baróti és hozzá tartozó településekről érkező gyermekek szülei a 0267377734-es telefonszámon kérhetnek időpontot. Bővebb információkét látogassák meg a www.gaalmozes.ro honlapot, ahol magyar nyelven tájékozódhatnak, köszönet érte az igazgató úrnak, illetve román nyelven a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség honlapján (https://isj.educv.ro/ ). 

Február, hol a nyár?

Móricz Zsigmond ezzel a címmel írott elbeszélésében egy hosszú, hideg telet ábrázol, azt hogyan élte meg családja. Bár mi idén se panaszkodhattunk a téli időjárásra, alig néhány nap volt igazi tél, amikor fogvacogva, három-négy réteg ruhában tudtunk csak kimenni a házból. Hó is alig volt. Főleg karácsonykor, amikor jól jött volna a hangulathoz. Hiába volt „könnyű” telünk, várjuk már a fákat rügyeztető tavaszt, a kellemes, napsütéses időjárást. Ültünk bent eleget az elmúlt három hónapban, végtelenbe nyúló estéket töltve a sötétben. A téli napforduló után megkönnyebbültünk, a neheze lejárt, ezentúl rövidülni fognak az éjszakák. És figyeltük is, ahogy ez hétről-hétre jobban észrevehető, először percekben, most meg már órákban mérhető a különbség. A téli hónapoknak is megvannak a szépségei, mégis ki tudna ellenállni az ébredező természet látványának? Amikor napról-napra látható a munkája, madárcsicsergéstől lesznek hangosak a reggelek, egyre többet süt a nap, életre kelnek a növények, fák, megkezdődnek a munkák a fűszerkertben, a mezőn. Az emberek lassanként kibújnak óvadékot nyújtó házaikból, elindulnak, hangyaszerűen szorgoskodnak, egyre több időt töltenek kint. Magukba szívják a D-vitamint, javul közérzetük, az utcán már nem csak savanyú pofákat láthatunk, hanem boldog, mosolygós arcokat. Mert problémák mindig lesznek, de attól még úgy örülünk minden tavasznak, mintha először látnánk megtörténni a csodát. Végre kimehetünk sportolni, ami szintén feltölt energiával és boldogsághormonnal. A gyermekek délutánonként nem a képernyő előtt fognak punnyadni tanulás után, hanem kimennek focizni, bújócskázni, mindenféle játékot játszani. Gyermeknevetéstől lesznek hangosak az utcák. Előkerülnek a vékonyabb kabátok, csizma, bakancs helyett a teniszcipők. A kötött sálakat felváltják a szép, vidám, színes selyemsálak. Attól is jobb kedvünk támad, hogy nem kell annyi ruhát magunkra aggatni. Már most megjelent kertjeinkben a hóvirág, a tavasz első hírnöke. Minden nap megcsodáljuk a tiszta, fehér virágbokrokat, akár be is viszünk házunkba néhány szálat, ami az elkövetkezendő változásra emlékeztet.

Bennünk is meg kellene szülessen a tavasz, példát kellene vennünk a természettől s a téli pihenés után újult erővel nekivágni életünk jobbá tételéhez. Mikor jobbkor lehet elkezdeni egy egészségesebb életet élni, ha nem most? Mikor jobbkor lehet elkezdeni egy új hobbit, ha nem most? Mikor jobbkor lehet elkezdeni megváltoztatni unott, esetleg boldogtalan életünket, ha nem most? Vegyünk példát a köröttünk zajló óriási erőkből.