Hiba történt a modul működésében

2015. január 26., hétfő

Visszatérő múlt

Mindig úgy gondoljuk, hogy a múlt a múlt, azt. ha lezártuk, már nem számíthatunk arra, hogy újraélünk egy érzést vagy eseményt. Viszont az élet néha meglep és a múltból feltűnik egy személy, egy emlék, egy dal. Ilyenkor, mintha hullámvasútra ülnénk, ami egy pillanat alatt repít vissza a múltba. Újra azzá a személlyé válunk, aki évekkel ezelőtt voltunk. Meglepődve vesszük tudomásul, hogy hiába telt el az a sok idő, amióta nem láttuk a másik személyt, kapcsolatunk ugyanolyan szoros, esetleg felületes maradt. Semmi nem változott. Engem nemrégiben az egyik volt egyetemi tanárom hívott fel. Öröm volt hallani a hangját és tudni, emlékszik rám, nem felejtett el, pedig több száz diákot tanított azóta. Szégyellve mondtam el neki, milyen nehezen boldogulok a nagybetűs életben. Pedig a tanulásban mindig ügyes voltam. Ez is bizonyítja, nem elég az iskolai leckét tanulni, az életből is tanulni kell néha. Szóval egész nap mosolyogtam és mindenkinek elmeséltem, hogy milyen jó volt újra beszélni a tanárommal. Azt is elmondtam, hogyan éreztem magam, mintha ismét egyetemista lennék. Aznap sokat gondoltam életem azon időszakára és rájöttem, olyan dolgok miatt aggódtam folyton, amikért felesleges volt. Mindig megpróbáltam kihozni magamból a maximumot, de van látszatja? Nincs! Úgy érzem, jobban is kihasználhattam volna azokat az éveket. Egyetlen telefonhívás elég volt ahhoz, hogy megkérdőjelezzem a döntéseimet. De múlton változtatni nem lehet. Hiába szeretnénk sokszor visszamenni és másképp cselekedni, egyebet mondani, vagy inkább hallgatni. Néha jót tesz egy-egy ilyen visszapillantás, találkozás, beszélgetés egy régi ismerőssel, ami felnyitja a szemünket. Szembeállít régebbi önmagunkkal, aki legtöbb esetben fejét csóválja jelenlegi önmagunkon és helyzetünkön. Arcunkba nyomja a régi lelkesedést, a soha el nem ért s talán már elfelejtett célokat. Felébred bennünk az oly régóta szunnyadó remény. Energiával tölt fel. Elhatározzuk, hogy mától minden másképp lesz. De nem lesz. Egyik napról a másikra nem tudjuk megváltoztatni életünket. Meg tudjuk viszont változtatni egy részét. Egyetlen picike rész, ami majd elindít a változás útján. Vissza akarjuk kapni régi önmagunkat, a fiatalt, a reményteljest, az álmodozót, a tervezgetőt, a szerelmeset, a vidámat, a tenni akarót. Azon morfondírozunk, hogyan élhettünk eddig így, hogyan kerültünk a jelenlegi állapotunkba. Már nem elég mindaz, amit eddig annak hittünk. Már nem elégszünk meg az átlagossal, a majdnemmel. Tervet készítünk, ezúttal hosszú távra s megfogadjuk, hogy követni fogjuk, mert idővel eljuttat oda, ahol igazából lennünk kellene.

Szeretem az ilyen találkozásokat, még akkor is, ha ijesztő ráeszmélni, mivé lettem. Újra látni a régi céljaimat, az ambíciót, és persze a múltból feltűnt ismerős sikereit, erőt ad többet tenni, jobbá lenni. Néha szükség van arra, hogy szembetaláljuk magunkat a múltunkkal. Szükség van arra, hogy megkérdőjelezzük döntéseinket. Szükség van arra, hogy valaki fénnyel árassza el sötétségünket és, ha kell, két lábbal rugódjon ki a jól megszokott komfortzónánkból. Ezek a figyelmeztetések mindig éppen akkor jönnek, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk, amikor életünk hullámvasútja már jó ideje csak lefele tart s már szinte remény sincs arra, hogy irányt váltson. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése