Hiba történt a modul működésében

2014. október 27., hétfő

Mindennapi problémáink (folytatás)

Pár hete már volt egy írásom ezzel a címmel, amiben a kóbor kutyák problémájáról a helytelen kiírásokra tértem át egy százhúsz fokos kanyarral. Nos, ez alkalommal ismét egy olyan témát kívánok érinteni, ami sokakat érinthet. Vasárnap reggel, ahogy a család készült a templomba, apám valami furcsaságot vett észre a fürdőszoba ablakon kinézve. Eltűnt az alatta levő szennyvíztároló fedele. Szóval a szegénység már annyira elharapódzott a környéken, hogy egyesek az éjjel leple alatt mások magántulajdonát lopkodják, hogy meglegyen a napi betevő kenyér (rosszabb esetben cigaretta). Mindennapi eset, legyinthetnénk rá, hisz kitől nem loptak már el valamit? Igen ám, de amikor az áldozat a rendőrségtől nagyjából ötven méterre lakik, az egyes zónában (amiért évi ezerkétszáz lej adót nyög ki), akkor megdöbbenünk. Vasból volt az a fedél, amiért kaphatnak pár jó lejt a tolvajok. Rákoson fordult elő, hogy szintén az éjjel leple alatt furakodtak be egy idősebb néni udvarára, hogy ellopják szárítókötelét, ami, ahogy utóbb kiderült, rezet tartalmazott. Én már igazán nem csodálkoznék azon se, ha az ilyen éjjeli surranók egyszer a kaput akasztanák le s mennének el boldogan vele, anélkül, hogy az bárkinek feltűnne. Kérdezhetik álmélkodva, hogy nem vettük észre, hogy az ablak alatt mi történik. Az utca őrzői (a kóbor kutyasereg) ugattak, de ez minden éjjel így van, szinte fel sem tűnik, megszoktuk. Anyám viccesen azt mondta olyan, mintha esztenán laknánk, annyi a kutya körülöttünk. Panaszkodva mesélte az egyik nap, hogy reggel, amikor munkába indult, az út szélén álló autót kilenc (!) darab kóbor eb vette körbe. Ő körülnézett, hátha jön valaki, aki kisegíti a bajból. Persze nem jött senki. Így ő felvett egy követ s azt közéjük dobva oszlatta el a sereget.  
Napról-napra csalódnunk kell ebben a városban. Én pozitív energiákkal tele jöttem haza annak idején. Hiányzott ez az elmaradott táj, vágytam a csendre. Csakhogy nem azt kaptam, amire számítottam. Csend esetleg nap közben van, amikor a négylábúak a napon alszanak. Éjjel viszont bandaharcok folynak. A város utcái fel vannak túrva, gyalog is alig lehet közlekedni s hiába kérnek türelmet tőlem, mert jártam nagyvárosban, láttam ott milyen sebességgel dolgoznak. Itt a piac utcában egy hónapig dolgoztak száz méteren. Ennyi idő alatt Váradon hidat építenek, több kilométer utat javítanak (nem foldozással, aszfaltozással), amit majd rendben is tartanak s rendszeresen újra festenek (nem olyan festékkel, amit az első eső elmos). Valahogy ott s bárhol máshol minden jobban működik, mint Baróton és környékén. Gyakran olvashatunk az újságok hasábjain a kóbor kutyák gondjáról (ami inkább a lakósság gondja, hiszen az ebek jól elvannak, köszönik szépen), mégse történik semmi. A két évvel ezelőtti kampány egyik fő ígérete egy kutyamenhely létesítése volt. Most, két és fél évvel később, azon a területen orosz piac működik. Igencsak jól haladunk a cél felé. Aztán a rendes adófizető polgár elvárná, hogy valamit kapjon is a pénzéért cserébe. Hiába lakunk az egyes zónában, hiába fizetünk akkora adót, amit a vidéki tíz év alatt, semmi látszatja. Olyan, mintha kidobnánk azt a pénzt. De mi történik azokkal, akik nem fizetik ki az adót?

A szegénység kérdésére visszatérve, köztudott, hogy Erdővidék a legszegényebb vidék Erdélyben. A helyzet egyre csak romlik s nincs kilátás jobb jövőre. A nép nem él, hanem csak túlél. Egyik hónapról a másikra. Gyűjtögetjük a számlákat, aztán fizetés napján szaladunk velük a postára, kifizetjük s egy hét múlva már érkezik a következő adag. Azt senki nem kérdezi meg, hogyan osztja be az ember azt a hétszáz lejecskét, hogy a számlákon kívül esetleg ételre is jusson. Ennyi van, ezzel kell beérni. S ha nem elég, éhezünk vagy, rosszabb esetben kölcsönkérünk, esetleg lopunk, ha már nagyon a türelmünk végét járjuk. Baj van, nem csak Köpecen, hanem egész Erdővidéken!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése