Hiba történt a modul működésében

2014. szeptember 2., kedd

A falusi hírszolgálat

Mindennapi életünk része a pletyka. Elkerülhetetlen, mint a halál. Olyan időket éltünk, amikor mindenki inkább más dolgaival foglalkozik, mert az érdekesebb. Szájról-szájra járnak az alaptalan és eltúlzott információk, mígnem a hangyából elefánt lesz, mire a falu egyik végéből elinduló áradat eléri a falu másik végét. Tévedés ne essék, kis városunkat is egy kalap alá vettem a falvakkal, mert attól, hogy iskolája, kórháza van, még nem különb ebben a tekintetben. Szívesen állítanám, hogy ez a huszonegyedik század betegsége, de a leskelődés, kiváncsiskodás génjeinkben van az idő kezdete óta.
Múlt vasárnap, amikor rendszeres heti látogatásomnak tettem eleget nagymamámnál Rákoson, elképedve vettem tudomásul, hogy amikor egyik nénike átmegy a másikhoz azzal, hogy tudatja a falu híreit, akkor az éppen aktuális pletykákat osztják meg egymással. Sajnálatos, hogy megbízhatatlan információkat terjesztünk egymásról, minthogy szembeálljunk a másikkal és megkérdezzük kereken, mi történt valójában. Az egyetemen tanáraim nem tudták elégszer elismételni az információ ellenőrzésének fontosságát, három forrásból is meg kell erősíteni, mielőtt papírra kerül. Bár az életben is így működne! Ha nem hallgatnánk többet a szedett-vett, elcsípett félmondatokból eredő szóbeszédre. Szomorú, ha nem tudunk egyébről beszélni, mint mások vélt tetteiről. Miért nem nézünk magunkba? Mit éreznénk mi, ha rólunk szólna a falu hírfolyama? Én már voltam olyan helyzetben, amikor az emberek láttak valamit, ami felől persze nem voltak biztosak, aztán kerekítettek melléje egy történetet s azt terjesztették. Amikor visszaért a fülembe - mert tudniuk kell kedves pletykálkodók, hogy ez minden esetben megtörténik – nem hittem a fülemnek. Olyanokat állítottak rólam, amit nem is tettem meg. Szerencsére volt egy személy, aki a mendemonda hallatán kérdőre vont. Ekkor tisztázhattam volna magam, de már annyira elegem lett az alaptalan beszédekből, hogy bármi magyarázkodás nélkül, egyszerűen tagadtam a dolgot. Bizonyára nem tűntem hihetőnek, mivel azóta se lett tisztázva az ügy. De én arra a következtetésre jutottam, hogy az, aki hisz a pletykáknak, önmagát jellemzi.
Tömegbetegség a pletykálás. Amikor az egyik helyi üzletben dolgoztam is naponta megtörtént, hogy a betérő vásárlók vagy az ott dolgozók osztották meg az úton felszedett információkat velünk.

Sokkal jobb lenne, ha ötletekről beszélnénk, hogyan lehetne jobbá tenni életünket, környezetünket, hogyan tarthatnánk itthon fiataljainkat! Annyi megoldásra váró probléma van. Foglalkozzunk inkább azokkal. Tudom, hogy a világot nem vagyok képes megváltoztatni, az évezredek óta ereinkben csörgedező pletykaéhséget ki kell elégíteni. Mégis próbáljunk meg tanulni a nyugatiaktól. Mert náluk, ha valamit látnak, vagy hallanak, nem szégyen odamenni a szóban forgó illetőhöz s rákérdezni, mi is történt valójában. Meglepődtem, amikor ez velem megtörtént, de örültem, hogy el tudom mondani, mi is történt valójában. Addig semmi nem fog változni körülöttünk, amíg mi nem teszünk érte. Amint nem hallgatunk a pletykákra, érvényüket vesztik. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése