2012. október 25., csütörtök

Felavatták a Holnaposok szoborcsoportját Nagyváradon



            Ady Endrét, Juhász Gyulát, Dutka Ákost és Emőd Tamást ábrázolja a csütörtökön a nagyváradi belvárosban felavatott Holnaposok szoborcsoport.
            Több mint százan jöttek el részt venni a rövid, de annál szebb ünnepségen. Miután a város polgármestere, Ilie Bolojan és Bíró Rozália, volt alpolgármester lehúzták
 a leplet a szoborcsoportról, Bolojan köszönetet mondott a nagyváradi önkormányzat valamint a Partiumi Alapítvány közös támogatásáért, Deák Árpád képzőművésznek, aki megalkotta ezt a szimbólumot, a nagyváradi RMDSZ-nek, valamint a volt alpolgármesternek, Bíró Rozáliának. „Kettős jelentése van ennek a nagyszerű alkotásnak, először is szimbolizálja tiszteletünket minden maradandó magyar tett iránt, valamint egy kapcsolatot jelent a két nemzet közt. Ez egy interaktív emlékmű, mivel a négy Holnapos mellett bárki helyet foglalhat az üresen hagyott ötödik széken. Két éven belül szeretnénk javításokat eszközölni ezen a területen, hogy ez az egész sokkal szebb lehessen majd” – mondta a polgármester.
            Bíró Rozália, volt alpolgármester elmondta, hosszú út vezetett az emlékmű megvalósításához. Ecsetelte, milyen nehézségek árán sikerült létrehozni ezt a maradandó szimbólumot. Köszönetet mondott Deák Árpád képzőművész úrnak, továbbá az Ady Endre társaságnak, akik minden nap tesznek érte, hogy nagyjaink emléke tovább éljen. „Arra sarkall minket ez a szoborcsoport, a Holnaposok emléke, hogy gondoskodjunk, tegyünk egy élhetőbb holnapért” – fűzte hozzá a volt alpolgármester-asszony.
            Deák Árpád, a szoborcsoport alkotója nem kívánt felszólalni, viszont örömmel fogadta a gratulációk sorát. „Holtad után is lesz egy szék számodra Váradon” – mondta az egyik gratuláló férfi, utalva az üresen hagyott székre.
            A beszédek után egy-egy fotó erejéig mindkét elöljáró, de még Deák Árpád képzőművész is helyet foglalt a Holnaposok közt üresen hagyott széken. Bárki helyet foglalhat ama széken, ha nem is csak egy fénykép erejéig, hanem átélve az alkotás szellemét, a tenni akarásét, vagy csak szeretne egy pillanatig elgondolkodni a múlt nagy személyiségeinek tettein.

2012. október 17., szerda

Kiállítás megnyitó Erdővidék Múzeumában (bővített verzió)

A Bene László és Rancz Loránd olaszteleki amatőr fényképészek természetfotóiból berendezett kiállítást Hoffmann Edit gyűjteménykezelő nyitotta meg kedd este Baróton. Erdővidék Múzeumának munkatársa A madarak éneke című részletet olvasta fel Hamvas Béla Babérligetkönyvéből.
Bene László negyedéves egyetemi hallgató a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kommunikáció és közkapcsolatok szakán. Rancz Lóránd tizedik osztályos tanuló a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpontban.
A megnyitót követően vetített kisfilm egy kis ökörszemről szólt, amelyet a kamera egy éven át követett, szemléltetve az esztendő során előtte álló kihívásokat, megbirkózva minden évszak viszontagságával. A fiatal fényképészek részt vettek eme kisfilm forgatásán, ők vették fel az őzekről szóló összekötő részt. Elmondták, ezt a részletet február leghidegebb napjain sikerült lencsevégre kapniuk órákon át tartó várakozást követően. Meséltek munkájukról, a közönség betekintést nyerhetett a természetfotózás nehézségeibe, de egyben annak szépségéről is meggyőződhettek. A képek mellett kiállításra kerültek „álruháik”, egy-egy terepmintás és egy fehér overáll, melyeket, tavasszal, nyáron, ősszel, illetve télen viselnek a legjobb rejtőzködés céljából. Nyáron rejtőzködő csónakot építettek traktorkérőkből a tó körül élő kis álatok lencsevégre kapása céljából. Bene László elmondta, úgy haladtak el ezzel a csónakkal pár halász közvetlen közelében, hogy azok észre sem vették őket. „Nagyon lassan haladtunk és persze csendben. Megtanultunk úgy bujdosni, hogy az még a legfigyelmesebb állatoknak se tűnjön fel.  Az őzekkel ebből a szempontból nehéz dolgunk volt, mivel több befolyásoló tényezőre figyelnünk kellett. Elsősorban a szél irányát kellett tanulmányoznunk, nem fújhatott tőlünk az őzek fele, mert megérezhették az illatunkat, viszont mocorogni se nagyon szabadott, mert a legapróbb észlelt zajra elszaladnak” – mesélte az amatőr fényképész.
Ezután bemutatott néhány madaras könyvet, melyek fontosak voltak életében. Kézről-kézre adtuk legelső, még gyerekeknek szóló madárhatározóját, miközben a hozzá fűződő érdekes történetet hallgattuk. Bene Lászlót öt évesen kezdte el érdekelni a természetfotózás, főleg a ritka madarak megörökítése, amikor magyarországi vendégek jöttek hozzájuk. A kis László velük tartott a kirándulásokon, ahol a bácsik ritka madarak után kutattak. Már ekkor lenyűgözte ez a világ, folyton a madárhatározóval kezében kóborolt, s amikor a felnőttek meg akartak keresni egy-egy fajt a könyvben, azt csakis nála lehetett megtalálni. Miután hazamentek küldtek neki egy gyerekeknek szóló példányt, elindítva őt ezen az úton. Bemutatásra került egy fényképezőállvány is, melyről elmondták, be kellett festeniük terepszínre, mivel túl feltűnő volt a színe. Télen gézzel borítják. Kezünkbe foghattunk továbbá néhány látcsövet is, melyek közül az egyiket szintén a magyarországi ismerősöktől kapott ajándékba.
Rancz Lóránd beszélt nekünk a felvételek tisztaságának, minőségének fontosságáról. Elmondta, egy ritka madárról készített képet, videót sokan megnéznek, de ha nem jó a minősége, akkor csak a természetfotósok fogják egymásnak küldözgetni. Azért, hogy még sokan mások is megtekintsék a különleges pillanatokat, jó, minőségi felszerelés kell, melyekhez egyelőre szüleik biztosítják az anyagi támogatást.
            Sokan jöttek el a kiállítás megnyitójára, negyven-ötven ember volt kíváncsi az amatőr fotósok munkájára. A kiállítás megtekinthető október 25.-ig.

2012. október 12., péntek

Felavatták Mária királyné szobrát Nagyváradon





Pénteken, Október 12.-én, a város születésnapján avatták fel Mária királyné szobrát a róla elnevezett Színház előtt egy katonai-vallásos ceremónia keretén belül. Az ünnepséget megtisztelte a királyi család néhány képviselője, mint Radu és Nicolae Királyi Fenségek, Maria-Magdalena főhercegnő, Ausztria Császári és Királyi Fensége, Mária királyné unokája,  és Ilona Hercegnő leánya.
            A Váradiak nagyon nagy számban vettek részt az ünnepen. Miután Radu Herceg és Nicolae Herceg leleplezte a szobrot, vallásos ünnepély vette kezdetét, megáldották a szobrot. Ilie Bolojan helyi polgármester és Ernest Oberlander Tarnoveanu a Bukaresti Helytörténeti Múzeum igazgatója röviden emlékeztek Mária királyné tevékeny életére, aki mindig oroszlánként védte hazája érdekeit.
            Mária királynő egykori koronája megtekinthető a város színházában.